2019. 11. 02. - 00:05

 

Szent Patrik Nap

Minden év március 17.-én kerül sor Szent Patrik Nap megünneplésére.
Ekkor az Ír kultúrát és magát Szent Patrickot is éltetik. De ki is volt Szent Patrick?

  • Szent Patrik (eredeti nevén Padráig) 387-ben született Angliában, ami akkor a Római Birodalom fennhatósága alatt állt. Lelkész családból származott.
     
  • 16 évesen ír támadók elrabolták és Írországban rabszolgamunkára kényszerítették.
     
  • Mivel Írországban akkoriban nagyon kevés keresztény volt, így magányosnak érezte magát és mindig egyedül imádkozott.
     
  • Körülbelül 20 éves korában volt egy álma, miszerint őt Isten küldte. Az álom hatására elszökött fogvatartóitól. Egy hajós kapitány jóindulatának köszönhetően visszajutott Angliába, ahol sok év eltelte után újból találkozott családjával. Ekkor úgy határozott, hogy ő is lelkész lesz. Rengeteget tanult, aminek köszönhetően előbb lelkész, majd pedig püspök lett.
     
  • Miután püspök lett úgy döntött, hogy visszatér Írországba és elkezdi a keresztény hitet terjeszteni.
     
  • Itt vette fel a Patrick nevet. 40 évig hirdette a kereszténységet az országban. Egyesek állítása szerint munkássága alatt Írország nagy része áttért a kereszténységre, valamint ő volt az aki elűzte a kígyókat a szigetországból.

Szent Patrik Nap

  • A Szent Patrik Nap egyik legfontosabb szimbóluma a háromlevelű lóhere. A lóherét használta, hogy segítse az embereket megérteniük Istent.

Szent Patrik Nap | Kobold

  • A másik fontos szimbólum a kobold. Ő az ír népmesékből származó mágikus figura. A legenda szerint, ha valaki elkapja, akkor oda kell adnia neki az arannyal teli lábasát.
     
  • Patrik 461 március 17.-én halt meg abban a templomban, amit először felépített.

 


Szent Patrik napi szokások:

  • Ezen a napon az emberek szerte a világban az ír örökségnek tisztelegve lóherével díszített ruhát viselnek.
     
  • Sok ember fogyaszt ekkor tradicionális ír ételeket, valamint reggel sokan mennek templomba.
     
  • Számos országban a vendéglátásban az ír termékeket helyezik előtérbe, mint például a Guinness sört, vagy Jameson Whiskyt.
     
  • Az Egyesült Államok területén rengeteg ír származású ember él, akik a burgonya éhínség elől menekültek el Írországból. Az Egyesült Államokban számos változata létezik az ünneplésnek.
     
  • Chicagóban például a folyót zöldre festik.

6359307265324779952109060323 7bffc4135c157171615aa28a1e3573a2

  • A Fehér ház előtti kutat színezik be zöldre.

st patricks day washington dc

  • Sok nagyvárosban felvonulást rendeznek. Az első parádét 1762-ben rendezték meg New York városában

 


10 Érdekesség a Szent Patrik Nap-ról

  1.  Szent Patrik Nap Írországban Nemzeti Ünnepnapnak számít. Ilyenkor a boltok, üzletek és a bankok is zárva tartanak. 
     
  2. Amerikában először Bostonban 1737-ben ünnepelték meg a Szent Patrik Nap-ot. 
     
  3. A lóhere Írország nemzeti virága és egyben emblémája is. 
  4. Szent Patrik Nap ünnepének eredeti színe a kék volt.

  5. Beer is one of the most widely consumed beverages on St. Patrick’s Day. Szent Patrik Nap alkalmából leginkább sört fogyasztanak, valamint ír whiskeyből készült finomságokat.

    1. Top 10 Szent Patrik Nap-i koktél:
      https://www.thespiritsbusiness.com/2021/03/top-cocktails-to-serve-on-st…;

  6. A Legenda szerint a négylevelű Lóherének mind a négy levele jelentéssel bír: remény, hit, szeretet és szerencse.

  7.  Szent Patrik Nap alkalmából először 1962-ben festették Chicagóban a folyót zöldre. 

  8. Guiness az egyik legkedveltebb ital, amit ezen a napon fogyasztanak. 

  9. Amerikában 34.1 millió ember rendelkezik Ír felmenőkkel. Ez a Szám Közel Hétszerese az Írország lakosságnak. 

  10.  Szent Patrik eredetileg nem is Ír. Nagy Britanniában született keresztény családban.

title="Szent Patrik Nap">