2019. 09. 22. - 03:37

Az egyik személyes kedvencemet szeretném nektek bemutatni. Sokan ismerik a G’Vine gint, azonban azt vettem észre, hogy csak nagyon kevesen ismerik a történetét, illetve tudnak róla némi információt. Én sem szeretnék hosszú litániákba belemenni, csak néhány pontban röviden szeretném bemutatni számotokra ezt a kiváló Gint.


G’Vine története

gvine-banner

Jean-Sébastien Robicquet egy kiváló borász és nagyon sikeres lepárlómester alkotta meg ezt a remek Gint. Egy maga útját járó, céltudatos szakemberként Jean-Sébastien a párlatának ízesítésére borvidékén alkotta meg az újító botanikus „fűszernövényt”

  1. század óta a Robicquet család konyak üzletággal foglalkoztak. Idő múltával egyre inkább kivonták magukat a cognac üzletből és inkább szőlővel, valamint bortermeléssel kezdtek foglalkozni.
  • Jean-Sébastien mindig is a borkészítés közelében maradt. Borvidéken született és nevelkedett.
  • A BORDEAUX-i egyetemen tanult borászatot, valamint biológiát, végül pedig ügyvéd lett.. J (de a borról, valamint a borászatról soha nem mondott le)
  • Mindig is érdekelte a fogyasztó, valamint a bor közötti kapcsolat. Soha nem tudott volna úgy bort, vagy párlatot előállítani, anélkül, hogy ismerné az üzlet minden egyes kis szegmensét. Emiatt kereskedelem és marketinggel kezdett el foglalkozni:
    • A HENNESSY cégnek dolgozott 3 évig Singaporban.
    • 1993-ban visszatért Franciaországba. Ázsiai kereskedelemre szakosodott.
    • 10 évig a HINE cégnél dolgozott, majd végül visszatért hazájába Cognacba. Szabad akart lenni. Mindig is saját bort, vagy párlatot szeretett volna készíteni.
  • 1999-ben a Cognac válságban volt és ő félt, hogy túlságosan kis hal lesz egy nagy tóban. Az utazásai során rájött, hogy a fehér párlatoknak van a legsikeresebb, valamint a leginkább fejlődő piaca. Emiatt döntött úgy, hogy belevág ebbe az üzletbe és ő is gint, vagy vodkát fog készíteni. Szilárd meggyőződése volt, miszerint a vodka, illetve a gin kategóriában is ki lehet alakítani a nemességet. Meggyőződése be is igazolódott, amikor a DIAGEO felkérte, hogy készítsen ultra-prémium vodkát. Így elkészült a CÍROC vodka (de ez egy másik story…)
  • 1999 május végén egy este rájött, hogy neki gint kell készítenie.
    • Azon elmélkedett, hogy a gin készítők a világ különböző pontjairól szerzik be a fűszernövényeiket, míg a borvidéken itt a csodálatos virág, ami illatban nagyon gazdag. Rájött, hogy ezt kell kihasználnia. Így kialakult benne a hagyományostól eltérő koncepció, miszerint azokat a virágokat fogja használni, amikből a szőlő fejlődik ki. A virágok összegyűjtése nagyon komoly logisztikai folyamatot jelentett, mivel a virágok mindösszesen 10-15 napig virágoznak.
    • A kísérletek 2002-ben kezdődtek meg. Próbálkozott szárítással, tinktúra, valamint illóolaj készítéssel.
    • Az otthonában vizsgálta az összes többi fűszernövényt. 20-30 gint hasonlított össze, hogy rájöjjön az erősségeikre, valamint a gyengeségeikre. Nagyon sokat kísérletezett (áztatás hossza, lepárlás, keverés, pihentetés stb.).
    • 4 hónap után megfejtette a kiváló receptet.
      • Az alappárlatot nem gabonából készítette, hanem szőlőből. Az őszi szüret után bort készített belőle, majd lepárolta, így született meg az alappárlat.

G’Vine Floraison

g-vine-floraison

2006-ban adták ki a gint.

  • Alapanyaga Ugni Blanc szőlőpárlat. Ebbe történik a 10 fűszernövény áztatása
  • összesen 10 fűszernövényt tartalmaz
  1. Ugni Blanc szőlő virágait áztatják ebbe az alappárlatba. A virágzás június közepétől tart maximum néhány hétig. A leszedett szirmokat szövetzsákokba rakják, majd semleges Ugni Blanc párlatban áztatják néhány napig, majd lepárolják FLORENTINE POT STILL lepárlóban (ilyet használnak a parfümkészítéshez).
  2. A világ különböző pontjairól származó maradék 9 fűszernövényt 4 különböző csoportba kategorizálják, majd ezeket külön-külön áztatják szőlőpárlatban (2-5 napig) végül lepárolják BESPOKE POT STILL-ben.
    1. borókabogyó
    2. lime, liqourice (édesgyökér), zöld kardamom, gyömbér, kasszia
    3. bubeb berries (kubebabors), nutmeg (szerecsendió), koriander
  3. Majd összeöntik a két párlatot, hozzáadnak még semleges szőlőpárlatot, végül „LILY FLEUR” nevű COOPER POT STILL-ben még egyszer lepárolják.

gvine-lepc3a1rlc3b3-berendezc3a9sek


G’Vine Nouaison

12081-g-vine-nouaison 1000x1000 0

2008-ban adták ki.

A francia borászok a szőlő virágzását követően megjelenő bogyókat hívják nouaison-nak. Innen kapta a nevét.

Előállítása sokban hasonlít a Floraison-hoz.:

  • Az szőlőpárlatba nem az Ugni Blanc szőlő virágját áztatják, hanem a kis zöld bogyókat, ami a virágokból fejlődik ki.
  • A maradék 9 fűszernövényt a Floraison készítésénél megismert módon állítják elő.
  • végül az összekeverés különböző mennyiségekben történik. Ennek köszönhető, hogy erősebb, markánsabb a végtermék, amiben a boróka is jobban észlelhető.

zUcOAphD6MM">

Használt forrásanyagok: